Tyrion Lannister

Tyrion LannisterTywin Lannister harmadik, és egyben legfiatalabb, gyermeke. Törpe.

Egész életében megvettették, alábecsülték, életvitele miatt sokan rosszallóan nézték. Leginkább csak gúnynevén, azaz Ördögfiókaként emlegették.

Könnyedén veszi az akadályokat intelligenciájának és humorának köszönhetően.

Édesapja annak idején unokatestvérét, Joanna Lannistert vette el. Talán ennek tudható be, hogy Tyrion törpének született, édesanyja pedig belehalt a szülésbe. Emiatt édesapja és nővére, Cersei egyaránt mérhetetlen gyűlöletet érez iránta.

Egész életében próbál félrehúzódni, nem zavarni senkit, élni a saját kis életét.

Testi adottságai nem voltak meg ahhoz, hogy harcolni tanuljon, így célja az volt, hogy septon legyen, ezért olvasott, tanult, fejlesztette intelligenciáját.

13 éves korában bátyjával együtt banditáktól mentenek meg egy lányt, Tyshát, akivel egymásba szeretnek. Feladja papi terveit, és titokban összeházasodnak.

Boldogságuk csak két hétig tart, mert apja tudomást szerez az engedély nélküli frigyről, és Tysha-t szajhának állítja be fia előtt, és katonáival, majd fiával is megerőszakoltatja a lányt.

Miután Jaime a Királyi testőrség tagja lesz, így eljegyzése Lysa Tully-val megszakad, apjuk Tyriont ajánlja fel helyette, de ezt Hoster Tully visszautasítja, mert szerinte a lánya egy egész férfit érdemel.

Innentől kezdve életének központjában az élet élvezete, a szajhák és a bor áll.

Amikor a Királyi udvar Deresbe látogat, ő is velük tart, majd elkíséri Havas Jon-t északra, hogy megnézze a Falat.

Amikor visszafelé tart Királyvárba, Catelyn Stark elfogatja, és testvéréhez, Lysa Arryn-hoz viszi, mert őt gyanúsítja, hogy bérgyilkost küldött Brandon Starkra. Ekkor Tywin srerggel indul északra, hogy kiszabadítsa.

Lysa Arryn-nál, Sasfészekben Tyriont börtönbe zárják, ám ő párbaj általi ítéletet követel. Egy zsoldos, Bronn harcol érte, nyer, így szabadon távozhatnak.

Visszafelé azonban hegyi törzsek fogságába esnek, de furfangosságának köszönhetően, a törzseket maga mellé állítja, akik visszakísérik apja táborába. Itt csatlakoznak a Lannister sereghez, és apja parancsára Tyrion a hegyi törzsek élén a frontvonalban harcol.

A táborban Bronn szerez neki egy szajhát, Shae-t, akit Tyrion megkedvel, és amikor apja Királyvárba küldi, hogy helyettesítse őt Segítői posztján, a tiltás ellenére a lányt is magával viszi.

Míg Tyrion próbál rendet teremteni a Fővárosban, addig Cersei többször is áthúzza számításait, unokaöccse, az újdonsült Király, Joffrey a hatalmát kihasználva teremti meg a bonyodalmakat.

Stannis Baratheon támadásának hírére, Tyrion cselekszik, hogy legyen erejük megvédeni a fővárost, ám a hatalmas adósság és a tisztelet hiánya nem könnyíti meg a dolgát.

Alkímistákat bérel, akik futótüzet állítanak elő, ennek segítségével a Feketevízi csatában sikerül Stannis legtöbb hajóját, és seregének javát elpusztítani. Ennek az ellenség még így is túlerőben eljut a kapuig, ahol már Tyrionnak szemtől szembe kell felvennie velük a harcot.

A támadó sereg kaput ostromló egységét sikeresen leverik, ám egy Lannisterekre felesküdött lovag Tyrionra támad, és belehasít az arcába (a könyvben levágja orrának egy részét is). Hűséges apródja, Podrick Payne menti meg az életét.

Napokkal később, egy ismeretlen szobában, kötéssel az arcán ébred. Apja a Tyrell-ház segítségével elűzte a maradék támadó sereget, így Tyrion kiszorult a kistanácsból. Felépülése után apja kinevezi pénzmesternek, amihez nem ért, ráadásul a Királyság úszik az adósságban.

Később hozzáadják Sansa Stark-hoz, aki iránt Tyrion mély sajnálatot érez, és meghagyja a lány ártatlanságát. Ezért a döntéséért Shaetől csodálatot, apjától pedig csak szidalmazást kap.

Joffrey és Margaery Tyrell esküvőjén, unokaöccse többször is megalázza: mutatványos törpéket hívat az ünnepségre, majd javasolja Tyrionnak, hogy csatlakozzon hozzájuk. Amikor ő visszautasítja az ajánlatot, Joffrey leönti borral, és utasítja Tyriont, hogy a pohárnoka legyen, és hogy hajtson térdet előtte.

A kínos pillanatot a pástétom érkezése töri meg, de Joffrey folytatja Tyrion zaklatását, és pohárnokként bánik vele.

Az ifjú király, miután ivott a borból fuldokolni kezd, majd anyja, Cersei karjaiban hal meg, miközben Tyrionra mutat. Ennek köszönhetően őt vádolják a gyilkossággal, és börtönbe zárják.

A tárgyaláson több tanú is ellene vall, még Shae is, aki Cersei befolyása alá került.

Tyrion ekkor úgy dönt, hogy nem érdekli, él-e vagy hal. Kijelenti, hogy őt egész életében csak megalázták és gyűlölték, ezért igazságot nem várhat a körülötte lévőktől. Ismét árbaj általi ítéletet követel, de nem akar senki se kiállni mellette, nővére ugyanis a rettegatt gyilkost, Gregor Clegane-t, a Hegy-et béreli fel Tyrion ellen. Az utolsó pillanatban Oberyn Martell kiáll mellette, miveel nővére haláláért a Hegy-et tartja felelősnek, és itt megfizethet érte. A párbajt azonban elbukja, és Tyriont halálra ítélik.

A kivégzés előtti éjszakán bátyja Jaime, a kistanács egy tagja, Lord Varys a 'Pók' segítségével megszökteti Tyriont, aki előbb apja szobájába indul, ahol Shaet találja az ágyban.

Megfojtoja a lányt, majd a falon talált számszeríjjal a kezében megkeresi apját. Az árnyékszéken bukkan rá, és megöli.

Tyriont egy ládába rejtve, hajón szökteti el Királyvárból Lord Varys.

Penthosban, Illyrio Mopatis vendégeként pihenik ki az autazás okozta megpróbáltatásokat, majd Meerenbe indulnak.

Volantisban már Tyrion végképp nem tűri a bezártságot, ezért eléri, hogy megálljanak. Egy bordélyban próbál lazítani, amikor Jorah Mormont elrabolja, és egy dereglyén magával hurcolja.

Valyriánál kőemberek támadnak rájuk, így hajójuk is odavész, de túlélik a támadást, és gyalog indulnak tovább - immár nem mint elrabló és túsz, hanem mint egyenrangú felek.

Kalózok fogságába esnek azonban, és Tyrion furfangjának köszönhetően nem rabszolgának viszik őket, hanem a Meeren-i közdővermekbe gladiárornak, ahol az első bemutatón sikerül is Daenerys elé keveredniük, és kiszabadulniuk fogva tartójuk karmai közül.

Tyrion hosszasan beszélget Daenerys-szel, aki tanácsadójának fogadja a törpét, aki szintúgy meggyőződött arról, amit Varys állított a lányról; reményteli uralkodó válhat belőle.

Az első Meeren-i viadalon azonban a Hárpia Fiai rájuk támadnak, de sikerül a makulátlanok, de főleg az utolsó pillanatban érkező Drogon segítségével felül kerekedni a lázadókon.

Daenerys távollétében Tyrionra hárul a feladat, hogy irányítsa a várost Szürke Féreg és Missandei segítségével.

Amikor Daario és Jorah Daenerys keresésére indul, és Tyrion végképp magára marad, akkor érkezik meg számára a felmentősereg Meerenbe; Lord Varys képében.

Kezébe veszi Meeren irányítását, de a békére tett tárgyalásos kísérlete Yunkai-jal és Astaporral kudarcba fullad. Varys Dorne-ba utazik szövetségesekért, Meerenbe pedig ellenséges sereg érkezik. A harc közepén toppan be Daenerys, és sárkányaival eltapossa az ellenséget.

Tyrion ismét segítő lesz, de immár a Királynőé. Az elfoglalt ellenséges hajók kiegészülnek a Pyke-i és a Dorne-i flottával, és Daenerys seregével Westerosra indulnak.

Látogatók

Összesen 403139
Jelen van: 2 vendég és nulla felhasználó

Névnap

Pyke hava 13.
az Atya napja
Karyl, Edd

 
A Nap kel 07:01-kor,
nyugszik 18:04-kor.

Holnap
Harlen, Harlena
napja lesz.

Naptármagyarázat

Vendégkönyv

Írta: Brigi
Köszönet
Most ismerkedem a világgal, így rendkívül hasznos az oldal és a bejegyzések. Köszönöm a segítséget.

Írta: Eszter
Kérdés
Milyen betűtípust használtok az oldalon? Előre is köszönöm a választ!

Írta: A helping hand
Egy font-os kérdés
Szia!

Ajánlom a Roboto Google fontot az oldalhoz.
https://fonts.google.com/specimen/Roboto
Sokkal, SOKKAL olvashatóbb lenne az egész site. Értem a gondolatot a mostani mögött, régies meg f...