Tengerjáró Davos a 'Hagymalovag'
Királyvárban, Bolhavégen született és nőtt fel, szegény sorból származik.
II. Aerys uralkodása alatt tengeri csempészettel foglalkozott (többek között hagymát csempészett, innen ered a gúnyneve).
Robert Baratheon lázadásának idején a Sárkánykő szigetét tartó Stannis Baratheont az Őrült király seregei elzárták a külvilágtól, de Davos kijátszotta a blokádot, és ételt csempészett be a szigetre.
A Targaryen-ház bukása után Stannis lovagi címmel jutalmazta az ő és családja életét is megmentő Davost, ám kétes múltja miatt levágatta jobb kezének felső ujjperceit.
Davos értette és elfogadta Stannis döntését, egyúttal hű követője lett a középső Baratheon fivérnek.
Stannis lányát Shireen-t saját lányaként szereti.
Robert Baratheon halálakor Stannis hajóflottájának élére áll, és Királyvár ellen vonul. A csatában elveszíti fiát, ő maga is majdnem odavész.
Hosszas szenvedés után hazatér Sárkánykőre, ahol megpróbálja Stannist a Tűz papnője, Melisandre hatása alól kivonni, ám kudarcot vall, és bebörtönözik.
Raboskodása alatt Shireen megtanítja őt olvasni, és amikor Stannis megkegyelmez neki, és a Segítő posztját osztja rá, lelkiismeretesen végzi a feladatát.
Egy alkalommal, amikor a Fekete várból holló érkezik Mance Rayder seregéről és a Mások fenyegető közeledésről, emlékezteti Stannist, hogy a királynak a birodalom megóvása is a feladata.
Melisandre Davos mellé áll, és támogatja a Fal megvédésére irányuló hadjárat tervét.
Stannis-szel Braavosba megy, hogy megszerezzék a Vasbank támogatását, majd a kölcsönből új sereget toborozva a trónkövetelővel északra hajózik.
A Falon túl sikeresen megütköznek a vadakkal, majd a Fekete várból Deres ellen vonul. Ramsey szabotázsakcióját követően visszatér a Fekete várba, hogy Havas Jon segítségét kérje.
Nem sokkal később Melisandre is megjelenik a várban, akitől Davos megtudja, hogy mindenki odaveszett Deresnél, akihez hű volt, és aki a szívének kedves volt.
Havas Jon megölése után megszervezi Jon testének a védelmét, és kényszeríti Melissandre-t arra, hogy felélessze Havast. Amikor ez sikerül, visszafoglalják az árulóktól a Fekete várat, majd Jon és Sansa Deres elleni harcában is segítséget vállal.
A sikerek után Észak királya, Havas Jon mellett marad, és kiharcolja, hogy Jon megbüntesse Melissandre-t, amiért mágján elégette Stannis gyermekét.