Királyvár

KirályvárKirályvár a Hét királyság és Westeros fővárosa, amely a kontinens keleti partján helyezkedik el.

Itt található a Vastrón és a Vörös torony, azaz az uralkodó Király helye.

300 évvel ez előtt Hódító Aegon átvezette hadseregét Sárkánykőről Westeros keleti partjára, a Feketevíz torkolatához.

VastrónMegérkezése után építtetett egy erődöt a környék legnagyobb hegyének tetejére és elnevezte Aegon erődnek.

Később, hódításainak végén úgy döntött, hogy a fővárost az erőd köré építi, mivel ez a terület egyik behódolt vazallusának tulajdonában sem volt.

A Targaryen-ház trónfosztása után Robert, Joffrey majd Tommen Baratheon és családja tudhatta otthonának Királyvárat.

A trónteremKirályvárban van a Hét királyság leghatalmasabb trónterme, melyet régen sárkánykoponyák díszítettek. Ezeket azóta az alagsorba száműzték.

A város alatt számtalan, mindenki, vagy csak néhány kiváltságos által ismert alagút található, melyeken keresztül a legvédettebb helyekre is be lehet osonni, vagy onnan megszökni.

A Vörös torony mellett található a Segítő tornya, ahol a király mindenkori segítőjének lakhelye van, és számos tanácstermet is tartalmaz.

Látogatók

Összesen 403137
Jelen van: nulla vendég és nulla felhasználó

Névnap

Pyke hava 13.
az Atya napja
Karyl, Edd

 
A Nap kel 07:01-kor,
nyugszik 18:04-kor.

Holnap
Harlen, Harlena
napja lesz.

Naptármagyarázat

Vendégkönyv

Írta: Brigi
Köszönet
Most ismerkedem a világgal, így rendkívül hasznos az oldal és a bejegyzések. Köszönöm a segítséget.

Írta: Eszter
Kérdés
Milyen betűtípust használtok az oldalon? Előre is köszönöm a választ!

Írta: A helping hand
Egy font-os kérdés
Szia!

Ajánlom a Roboto Google fontot az oldalhoz.
https://fonts.google.com/specimen/Roboto
Sokkal, SOKKAL olvashatóbb lenne az egész site. Értem a gondolatot a mostani mögött, régies meg f...