Az 5. évad - szerintem

Trónok Harca - 5. évadVéget ért a sorozat 5. évada.

Sokan vegyes érzelmekkel fogadták - én is -, függetlenül attól, hogy olvasták-e a könyveket, vagy sem.

Bár én olvastam, volt nem egy alkalom, amikor sikerült megdöbbennem egy-egy jeleneten. Nem tudom megállni, hogy egyes szereplők vagy események kapcsán ne alkossak véleményt akár pro, akár kontra.

A bosszantó: Dorne

Dorne a könyvekben egy izgalmas helyszín, érdekes és szerethető emberekkel, az ő gondolataikkal, motivációikkal.

Ehelyett a sorozatban kaptunk egy semmitmondó helyszínt egy bosszúszomjas tyúkkal. A homokkígyók a könyvekben számító és veszedelmes dögök, a filmben meg néhány egymás haját tépő plázatyúknál nem tűnnek veszélyesebbnek.

Jaime Lannister és Bronn szerepe ugyan jobb volt így, hiszen ők a könyvekben nem járnak itt, és Myrcellával sem találkoznak, így az ő sorsuk ott nem ennyire mozgalmas, de ez kevés volt a jóból.

Nem beszélve Myrcelláról, aki a könyvekben nem hal meg, csak a fülétől fosztják meg - és itt jegyezném meg az egyetlen piros pontot Dorne mellett: Jaime Lannister 1 percre apának érzi magát, de tragédiába torkollik. Ez - szerintem legalábbis - az egyik nagyon jól megkomponált része volt a sorozatnak.

Az átlagos: Királyvár

Nagy vonalakban a könyvekben is ugyanez történik, bár Margaery nem emiatt kerül a Főveréb karmai közé, és Cersei sem. A végkifejlet kb. ugyanez, és ugyanígy - azt lehet mondani, jómunkásember módjára vitték filmre a sztorit - hozták a kötelezőt -, nem tettek hozzá sokkal többet, de el sem vettek belőle olyat, ami miatt haragudhatnék.

Tulajdonképpen ez az a helyszín, ahol nem ért meglepetés.

Kicsit jobb lett: Braavos

Bár kiszámítható volt néhány jelenet/történés, mindenképpen jobb lett a Braavos-i szál Arya-val.

Jó pont Jaqen H'ghar visszaemelése a történetbe, és jó pont, hogy Arya számára felkínálták a készítők Ser Meryn Trant fejét. Akik olvasták a könyveket, azok tudják, hogy a legkisebb Stark lány története itt lesz igazán érdekes, miután "megvakul".

Ez az a szál ugyanis - és az egyetlen -, ami könyvekben zömében ugyanígy alakul, ám még nem tart ott a sorozatban, ahol a többi, azaz az olvasók kicsit többet tudnak, mint az átlag rajongó.

Szép munka: Meeren

Daenerys története is nagyjából így alakul, ám...

A könyvekben Danny sokkal gyámoltalanabb (fiatalabb is), többet vívódik, sokkal szerelmesebb Daario-ba, és nem találkozik (még) Jorah-val és Tyrion-nal.

Ellenben Ser Barristan Selmy él és virul, és Szürke Féreg sem dőlt ágynak - és mindezt nem azért, mert az események még nem tartanának ott, hanem azért, mert Hizdahr Zo Loraq és Daenerys esküvője után (amit a férfi erőltet, és nem Daenerys) a kedélyek "kissé" lecsillapodnak a városban.

A filmben ugye még nem házasodnak össze, és Hizdahr-t kicsit meg is gyilkolják - ezért újabb hatalmas piros pont a készítőknek, a könyvek alapján a csókát nagyon utáltam.

Szintén piros pont, hogy kihagyták a Rabszolga-öböl menti városokban eluralkodó káoszt, és a vértfosós-hányós járványt, de a sárkányok és Daenerys sorsa tekintetében mégis hozták a kötelezőt, és jól.

Bravó: a Fal

Tulajdonképpen nagy vonalakban itt is a kötelezőt hozták, de a könyvekben a rideghoni csatáról csak hírek jönnek, mert Jon nem jár ott, és a Valyriai acélról sem derülnek ki (még) dolgok a könyvekben, de erre valahol számítani lehetett, hisz olyan nagyon hangsúlyos az, kinek, miből van a kardja, várható volt, hogy valamilyen titokra fog fény derülni.

A rideghoni csata fenomenális volt, az évad egyik legnagyobb jelenete.

Mint ahogyan Jon "megölése" is az, bár ezt tudtuk előre, akik olvastuk a könyveket - erről bővebben majd egy másik cikkben... Itt nem spoilerezek.

Veszett jó: Deres

A könyvekben eléggé elnagyolt a helyszín, csak Bűzös hányattatásairól szól. Sansa, és vele együtt Brienne beemelése a történetbe zseniális húzás volt, és úgy keverték a készítők a lapokat, mintha a sztorit tényleg maga George R. R. Martin írta volna.

A szereplők sorsa sokkal "jobb", mint a könyvekben - és itt a jelző a történetvezetésre vonatkozik, nem arra, hogy egy adott szereplőnek ténylegesen jobb sorsa lett volna, mint a könyvekben.

A Deres melletti csatajelenet is igen szépen lett megkomponálva, igazi Brienne-es lezárással - a könyvekben erről csak híreket hallunk, és a könyvbéli Brienne is hálát adna a készítőknek, ha ott lehetett volna Stannis mellett a trónkövetelő utolsó perceiben.

Szereplők - sorrend nélkül

Melisandre

A könyvekben ő a Fekete Várban marad Selysse és Shireen társaságában.

Nagy megnyugvást jelentett számomra, amikor a 10. részben visszatért a várba, miután elmenekült Stannis táborából.

Természetesen a könyvekben nem is süti meg Shireen-t R'hllor máglyáján - amiről azért meg kell jegyezni, hogy a dolog morális megítélésével ellentétben ez az évad egyik legfelkavaróbb, és legtökéletesebben megkomponált jelenete volt.

Stannis

Érthető módon, a könyvekben szimpatikusabb a karakter - mivel nem áldozza fel a családját, de ugyanígy elbukik, ellenben kevesebbet hallunk felőle.

A sorozatban sokkal jobban vezették végig a saját kálváriáján a szereplőt, és úgy halt meg, hogy a végén nem tudtuk eldönteni, hogy ettől most jobb, vagy rosszabb lett-e Westerosnak és az ott élőknek.

Brienne

Vastagon jobb a sztori, mint a könyvekben. GRRM érdemtelenül bánik a karakterrel, a sorozat készítői pedig jól használták ki a személyében rejlő potenciált.

Elmondhatatlanul jobb lett ez így nekünk!

Sansa

A könyvekben dögunalom.

Milliószor jobb volt így - még ha nem is épp neki, illetve a karakterének. Hányatott sorsához már hozzászoktunk, és nem ért senkit váratlanul az sem, hogy Kisujj csak egy sakkfigurának használja őt (is) a saját játszmájában.

Tyrion

A könyvekben sokkal hányatottabb útja vezet Meerenbe, és ráadásul csak Astaporig jut - mint rabszolga, akit Yollo-nak hívnak.

A sorozatban a karakteréhez sokkal méltóbb a sorsa, de nem nevezném egyértelműen jobbnak sem rosszabbnak, csak rövidebbnek.

Samwell Tarly

A könyvekben mozgalmasabb az útja, hiszen hajóval közlekedik Braavosig az öreg Aemon mesterrel, aki Essoson akar meghalni, és bár ő ott összefut Arya-val, nem jönnek rá, hogy van közös pont az életükben.

És bár ezen a szálon is "összejön" Szegfűvel, azt kell mondani, hogy Sam sorsa sem jobb, sem rosszabb nem lett így, hogy ez a rész kimaradt, de a Fekete Várban Jon távollétében zajló események mindenképp hozzátettek a történetéhez, amitől a szál - bár nem sokkal, de - jobb lett.

Összegzés

Ha számításba veszem a pro és kontra érveket, akkor azt is számításba kell vennem, hogy mekkora mértékű volt az eltérésekből adódó minőségi változás. És ebben a tekintetben, még ha Dorne miatt ki is járna egy alapos fenyítés úgy Döbrögi módra a készítőknek, a többi dolog miatt ezt kénytelen vagyok elnézni nekik, annyival több volt a jó abban a pluszban, amit hozzá tettek a sorozathoz.

A kedvenc jeleneteim

Tetszési sorrendben mindaz, ami miatt ezt az évadot imádtam (még akkor is, ha az adott jelenet fájt):

  1. Rideghoni csata
  2. Hárpiák az arénában Drogon-nal
  3. Jon megkéselése
  4. Shireen feláldozása
  5. Arya és Ser Meryn jelenete
  6. Brienne és Stannis jelenete
  7. Jaime és Myrcella apa-lánya jelenet
  8. Cersei szégyenmenete

Akik olvasták a könyveket, azok láthatják, hogy ebben a listában gyakorlatilag 3 van csak, ami a könyvekben cselekményként olvasható (2, 3, 8), és a sárkányos jelenet sem olyan monumentális és katartikus, mint a sorozatban. A többi meg sem történik, vagy csak a holló hoz róla hírt, vagy egy szemtanú számol be róla.

És ez az, ami számít: sokkal többet adott, mint amit elvett.

Ha nem értesz egyet, szólj hozzá bátran! :)


Látogatók

Összesen 403139
Jelen van: egy vendég és nulla felhasználó

Névnap

Pyke hava 13.
az Atya napja
Karyl, Edd

 
A Nap kel 07:01-kor,
nyugszik 18:04-kor.

Holnap
Harlen, Harlena
napja lesz.

Naptármagyarázat

Vendégkönyv

Írta: Brigi
Köszönet
Most ismerkedem a világgal, így rendkívül hasznos az oldal és a bejegyzések. Köszönöm a segítséget.

Írta: Eszter
Kérdés
Milyen betűtípust használtok az oldalon? Előre is köszönöm a választ!

Írta: A helping hand
Egy font-os kérdés
Szia!

Ajánlom a Roboto Google fontot az oldalhoz.
https://fonts.google.com/specimen/Roboto
Sokkal, SOKKAL olvashatóbb lenne az egész site. Értem a gondolatot a mostani mögött, régies meg f...